2012. április 23., hétfő

Megasztárokkal vacsoráztam

A hír igaz, de inkább így lenne pontos: a Megasztárokkal egy helyen és időben vacsoráztam. Csak így nem olyan bulváros. J
De nem is ez a lényeg, csak a hely beazonosítását segíti. Húgommal a Megasztár ház éttermében (ez most a Normafa Grill Étterem) jártunk, hogy egy hónapok óta őrizgetett és lassan lejáró bónuszt beváltsunk. Csak egy kellemes csajos estét akartunk, senki nem gondolta volna, hogy étterem „kritika” lesz belőle.
A történethez tudni kell, hogy asztalfoglaláskor ügyesen felhívtam magunkra a figyelmet, miszerint mi leszünk a bónuszosok.
Az érkezésig és az első kérdésig (Mit hozhatok inni?) nem is volt semmi baj, indításként megkaptuk a limonádénkat. Majd vártuk a folytatást. Vártunk, vártunk, majd még mindig vártunk. (Közben megasztárok jöttek-mentek körülöttünk.) Nagyobb türelemmel vártunk, majd még nagyobbal, majd kisebbel és még kisebbel. Háromnegyed óra elteltével megelégeltem a dolgot, hogy senki felénk sem néz, és felállni készültem. Gondoltam, itt így bánnak a bónuszosokkal. Levontam a következtetést, máskor nem mondom előre.
De húgom inkább a másik utat választotta és odahívott egy pincért és megkérdezte, minek köszönhető, hogy – eddigi pozitív tapasztalatunk ellenére (már többször jártunk itt) - háromnegyed órája senki hozzánk sem szól. Talán a bónusznak köszönhető ez a megkülönböztetés? Láttunk már ilyet.
Kiderült, hogy kommunikációs probléma miatt az asztalunk egyik pincérhez sem tartozott és mindenki csak jött-ment körülöttünk azzal a tudattal, hogy a másik pincérhez tartozunk.
Innentől úgy folytatódott egy történet, ahogy normál esetben az események menni szoktak.
Az étterem vezetősége előtt emelem kalapom. Ahogy ezt az elvesztett játszmát vissza tudták hozni és 180 fokot fordítva rajta elégedetlen és dühös vendégből elégedettet varázsoltak, ez igen. Az arany középutat megtartva korrigáltak, nem estek át a ló túlsó oldalára.
Nagyon jól éreztük magunkat. Jót (és az étteremnek köszönhetően sokat J) beszélgettünk, finomakat ettünk. Jártunk már itt, fogunk is és ajánljuk mindenkinek. Végül is mi most sem csalódtunk. J

2011. november 13., vasárnap

Paradicsomos, bazsalikomos csőben sült hal

Ez a recept is még a francia sorozat része. Habár ez nem francia, inkább franciás. De jó példa a hal gyors, könnyű elkészítésére, melynek igen ízletes a végeredménye. Gyors vacsorának szuper!


Hozzávalók:
10 dkg Gruyére sajt és 10 dkg ementáli sajt reszelve (vagy összesen 20 dkg ementáli sajt)
1 evőkanál mustár
5 evőkanál főzőtejszín
só és frissen őrölt bors
18 koktélparadicsom
1 és fél evőkanál friss bazsalikom levél aprítva (kb. 20 levél)
75 dkg halfilé (pl. tőkehalfilé)
Egy tálban összekevertem a reszelt sajtot, a mustárt és a főzőtejszínt, borssal ízesítettem, majd a keveréket félretettem.
A koktélparadicsomokat félbevágtam, majd egy kicsit megsóztam őket. Ennyi előkészület után már rétegezhettem is.
A sajtos-mustáros keverék felét egy tűzálló tál alján szétkentem, majd ráfektettem a hal adag felét. A halat kicsit sóztam, borsoztam, majd ráraktam a koktélparadicsomokat és megszórtam az apróra vágott bazsalikommal. Erre jött a maradék hal, melyet kicsit sóztam, borsoztam, majd az egészet befedtem a maradék sajtos-mustáros keverékkel.
180 fokra előmelegített sütőben fél óráig sütöttem. Tetszőleges körettel fogyasztható.
Forrás: Rachel Allen: Favourite Food at Home

2011. november 3., csütörtök

Tarte a l’Oignon (Hagymatorta)

A franciák a magyarokhoz hasonlóan szeretnek hagymával főzni. De ők nem paprikás alapot készítenek belőle, hanem puhára párolják és leveshez vagy pl. ilyen tortához használják fel. Mert a hagyma a hosszú főzési idő alatt elveszti nyers durvaságát és így puha, krémes, lágy, édes hozzávalóként adja meg az étel ízét. Nem vagyok nagy hagyma rajongó, de ebben a formában én is szeretem.

Hozzávalók:
A vajastésztához:
1 csipet só
175 g liszt (én teljes kiőrlésű lisztet használtam)
85 g kemény vaj kis kockákra vágva
1 db tojás
2 kávéskanál hideg víz

A töltelékhez:
5 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
40 dkg vöröshagyma
120 ml tejszín
2 tojás
fél kiskanál frissen őrölt szerecsendió
tengeri só
frissen őrölt fekete bors

A tésztához a lisztet és a sót egy tálba szitáltam és hozzá morzsoltam a vajat. Amikor a keverék már finomra darált kenyérmorzsához hasonlított, a liszt közepében kialakított mélyedésbe beleütöttem a tojást és hozzáadtam 2 kávéskanál vizet. A tojást elkevertem, majd kemény tésztává gyúrtam. A kész tésztát felhasználásig a hűtőbe raktam. (Ha nem használjuk fel azonnal, legfeljebb 2 napig a hűtőben eláll.)
A töltelékhez a hagymákat félbevágtam és félkör alakúra szeleteltem őket. A vajat felolvasztottam, hozzáadtam az olajat, majd beletettem a hagymát. Átforgattam a zsiradékon, ezután kis lángon fedő alatt 30 perc alatt puhára pároltam. Amíg a hagyma készült, a tojásokat összedolgoztam a tejszínnel. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszereztem.Amikor a hagyma megpuhult, a tésztát kivettem a hűtőből, majd egy 23 cm átmérőjű kerek formába nyomkodtam, míg a formát a peremével együtt szépen kibélelte.
A tésztán szétterítettem a puha hagymát, majd a tojásos masszát a tésztára öntöttem.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra és a lepényt háromnegyed óra alatt készre sütöttem.

A tészta forrása: Ízek a világból - Egytálételek (Reader's Digest Válogatás)
A töltelék forrása: Joanne Harris és Fran Warde: A francia konyha
Az alsó kép a www.picasaweb.google.com-ról származik.

2011. október 30., vasárnap

Gasztro hírek - Gasztronómia felsőfokon

A gasztronómiával manapság sok helyen lehet ismerkedni. Egymás után nyílnak a főzőiskolák, melyekben jó hangulatú órákon lehet elsajátítani a főzés alapjait.
De kulináriát magasabb szinten is lehet már tanulni (igaz borsos áron, kurzusonként két és fél millió forintért), mivel Spanyolországban megnyitották a világ első gasztronómiai egyetemét. A világ minden tájáról érkező 320 pályázó közül 56-an kezdhették meg tanulmányaikat az ötszintes, 15 ezer négyzetméteres épület falai között.
Az épület érdekessége, hogy úgy tervezték meg, mintha emeletei egymásra rakott ételtálcák lennének, ezzel is utalva a kulináris élvezetekre.
Az egyetem mellett egy kilenc tagú tanácsadó testület is működik, mely a világ vezető szakácsaiból áll, de az oktatók is az élvonalba tartoznak. Az egyetem négyéves kurzust kínál, ezt követi az egyéves mesterképzés.
Ennek elvégzése után már biztosan mesterszakácsnak mondhatja magát a tehetséges nebuló. :)


2011. október 25., kedd

Potage Haricots-Saucisses (Téli kolbászos bableves)

Ez a recept akár egy magyar szakácskönyvben is szerepelhetne. Francia és magyar ugyanazt (t)eszi, ha fázik: melengető levest vesz magához. Ezt a téli kolbászos bablevest nem csak télen fogyaszthatjuk, már most ebben a nyirkos szürke őszi időben is jóleső érzés kanalazgatni.

Hozzávalók (6 személyre):
200 g száraz fehérbab (én helyette 2x410g konzerv fehérbabot használtam)
2 evőkanál olívaolaj
10 dkg vastagon szelt szalonna felkockázva
2 fej finomra vágott vöröshagyma
2 fokhagymagerezd
2 sárgarépa felkockázva
2 apróra vágott zellerszár
1 liter csirkeleves (lehet kockából is)
1 babérlevél
frissen őrölt bors
35 dkg kolbász
egy csokor friss petrezselyem finomra aprítva

A konzerv babról leöntöttem a levét és hideg vízzel átöblítettem. (Ha valaki száraz babot használ, akkor azt előző nap áztassa be, majd főzze puhára.)
Egy nagy lábasban felmelegítettem az olajat, majd hozzáadtam a felkockázott szalonnát. 5 percig sütöttem, majd hozzáadtam a finomra vágott vöröshagymát és belereszeltem a fokhagymát. A répát és a zellert is hozzáadtam, majd az egészet megkevertem és 5 percig fedő alatt pároltam. Hozzáöntöttem a levest, beletettem a babérlevelet és megborsoztam. A kolbászról lehúztam a héját és 10 centis darabokra vágtam. A kolbászt is a levesbe raktam és 25 percig fedő alatt főztem.
A fél óra leteltével hozzáadtam a babot és még 10 percig főztem. A kolbászokat kiemeltem a levesből, felkarikáztam és így raktam őket vissza.
A levest megkavartam, petrezselyemmel megszórtam és friss kenyér kíséretében forrón tálaltam.

Forrás: Joanne Harris és Fran Warde: A francia konyha

2011. október 13., csütörtök

Haricots Blancs en Salade (Paradicsomsaláta fehérbabbal)

Ugye azt hittétek, hogy itt a franciás sorozat vége? Nem, nem. Egy kicsit megakadtunk, de máris megyünk tovább. Mégpedig egy frissítő salátával. Ez a fehérbabos paradicsomsaláta önmagában főfogásként is ízletes, de egy szelet hús vagy hal mellé is tökéletes.

Hozzávalók (főfogásként 4 személyre, köretként 6 személyre):
2x410 g fehérbabkonzerv lecsepegtetve
40 dkg újburgonya
40 dkg paradicsom
4 újhagyma
egy csokor friss petrezselyem
1 piros csilipaprika apróra vágva (aki szereti)
4 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 citrom leve és reszelt héja
só, frissen őrölt bors

A burgonyát héjában, enyhén sós vízben, közepes lángon puhára főztem. Ez forrástól számítva kb. 20 perc. Amíg puhult a krumpli, addig a paradicsomokat megmostam, késsel kereszt alakban bevágtam az aljukat és forró vízbe mártottam őket, míg a héjuk elkezdett felpöndörödni. Kivettem őket a vízből, lehúztam a héjukat. Magjukat eltávolítottam és a húsukat hosszúkás csíkokra vágtam.
Az újhagymákat felkarikáztam, a petrezselymet finomra aprítottam.
Amikor a krumpli elkészült, leöntöttem róla a vizet, meghámoztam és hűlni hagytam.
A saláta öntetéhez összekevertem az olajat a citrom levével, majd belereszeltem a citrom héját is. Beletettem az újhagymát, a petrezselymet, (aki szereti adja hozzá a csilit is), sóztam, borsoztam, majd jól összekevertem.
A saláta összeállításához a konzerv zöldbabról leöntöttem a levét és lecsepegtettem, majd egy tálba tettem. Hozzáadtam a negyedekre vágott krumplit, a paradicsomot és összeforgattam. Ráöntöttem a saláta öntetet és megkavartam. Frissiben tálaltam.

Forrás: Joanne Harris, Fran Warde: A francia konyha

2011. október 3., hétfő

Quiche Lorraine (Lotharingiai quiche)

A quiche (ejtsd: kis) a francia konyha hagyományos étele, a franciák pizzája. Számtalan variációja létezik. Ez itt a klasszikus lepény, a lotharingiai quiche receptje.

Hozzávalók:
A vajastésztához:
1 csipet só
175 g liszt (én teljes kiőrlésű lisztet használtam)
85 g kemény vaj kis kockákra vágva
1 db tojás
2 kávéskanál hideg víz

A töltelékhez:
25 dkg húsos szalonna (nem bacon szalonna!)
só és frissen őrölt bors
2 tojás
2 dl tejszín
olaj

A tésztához a lisztet és a sót egy tálba szitáltam és hozzá morzsoltam a vajat. Amikor a keverék már finomra darált kenyérmorzsához hasonlított, a liszt közepében kialakított mélyedésbe beleütöttem a tojást és hozzáadtam 2 kávéskanál vizet. Egy kés hegyével elkevertem, majd kemény tésztává gyúrtam. A kész tésztát felhasználásig, kb. fél órára a hűtőbe raktam. (Ha nem használjuk fel azonnal, legfeljebb 2 napig a hűtőben eláll.)
A töltelékhez a szalonnát kockákra vágtam, majd kevés olajon 5 perc alatt átsütöttem. (Érdemes ezután leitatni egy papírtörlőn, mert könnyebb lesz így a tésztán szétteríteni, mint az olajból kihalászni.)
A hűtőből kivettem a tésztát, majd egy 23 cm átmérőjű kerek formába nyomkodtam, míg a formát a peremével együtt szépen kibélelte.

A tésztán szétterítettem a sült szalonna darabokat. Kézi habverővel összedolgoztam a tojásokat a tejszínnel, majd sóval, borssal fűszereztem. (A szalonna miatt csak óvatosan sózzuk!)
A tojásos masszát a tésztára öntöttem.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra és a quiche-t háromnegyed óra alatt készre sütöttem.

A tészta forrása: Ízek a világból - Egytálételek (Reader's Digest Válogatás)

2011. szeptember 28., szerda

A francia konyha - bevezető

Milyen is a francia konyha? Nekem a könnyedség és az elegancia jut róla először eszembe. Aztán a minőség, a változatosság és az egészséges táplálkozás.
Mindenki tud sorolni a francia konyha remekei közül néhányat, ide tartozik pl. a croissant, a quiche, a ratatouille. De eszébe jutnak az embernek a híres francia sajtok, borok, mustárok is.
A francia konyha szerteágazó, a különböző tájegységek különböző gasztronómiával rendelkeznek. Hozzám legközelebb Provance mediterrán jellegű konyhája áll, úgyhogy a következő időszakban a francia konyhának leginkább ez az oldala kerül bemutatásra. Provance, melyet Franciaország zöldségeskertjének is hívnak, a legromantikusabb francia vidék, dombtetőkre épült hangulatos falvak, levendula és szőlő ültetvények jellemzik.

Kabócák ciripelése, fények, ízek otthona. Ezek várnak ezen a képzeletbeli utazáson. Karavánra fel! Hétvégén már Provance-ban leszünk!

A kép innen származik: http://provence-france.net

2011. szeptember 26., hétfő

Játék határok nélkül - Eredményhirdetés

A "Játék határok nélkül" kérdésére több helyes válasz érkezett. Vagyis a beérkezett megfejtések mindegyike helyes volt. :)
A 7. zöldség körül volt némi félreértés, hogy a répa az pontosabban sárgarépa, de ezt tisztázva már ki is jött, hogy az Ízkaravánon franciás hangulatban fognak telni a következő hetek.
Köszönöm a megfejtéseket, köszönöm, hogy velem játszottatok. És külön örömömre szolgál, hogy visszajelzésetek alapján tetszett nektek ez a játék.
Szűk körben megtartottuk a sorsolást. Én és az operatőröm.
10 megfejtés érkezett, így a 10 nevet felírtam 10 cédulára. A többit a videón láthatjátok máris franciás hangulatban. (Egyelőre ezt csak a zenei aláfestés szolgálja.)
A nyertes nevét nem árulom el előre, minden játékosomnak meghagyom a jóleső izgalom érzését. :)


A nyertesnek gratulálok, e-mailben fel fogom venni vele a kapcsolatot.
És akkor nincs más hátra, mint irány Franciaország! Tartsatok velem!

2011. szeptember 22., csütörtök

Játék határok nélkül

Ki szeretne játszani? Tessék csak, tessék!
Mondok 8 meghatározást, mindegyik egy-egy zöldség vagy gyümölcs nevét takarja. Minden leírás mögött zárójelben találsz egy számot. A szám azt jelöli, hogy a szó hányadik betűjére van szükség a megfejtéshez. Ha ezeket egymás mellé teszed, megkapod a megfejtést a következő kérdésre: Milyen hangulatban fognak telni a következő hetek itt az Ízkaravánon?
Ezt a megfejtést küldd el az izkaravan@indamail.hu e-mail címre. Ha a szerencse is neked kedvez, akkor egy 5000 forint értékű vásárlási utalványt nyerhetsz, amit Dolce Vita gasztro webshopjában vásárolhatsz le, ahol táskák, konyhafelszerelések, élelmiszerek, könyvek közül válogathatsz majd.
A vásárlási utalványt elektronikus formában kapja meg a szerencsés nyertes, így nincsenek határok. A játékban bárki részt vehet országhatáron innen és túl.
A megfejtéseket szeptember 25-e (vasárnap) éjfélig várom.

Na, akkor kezdhetjük is, jöjjenek a meghatározások:
1. A káposztafélék családjába tartozó zöldség. Két részből, középen rózsákból és az ezeket közrefogó levelekből áll. Fehér rózsáiból készülhet leves, ehetjük rántva, de rakott ételként is megállja a helyét. Közeli rokona a brokkoli. (4)
2. A nyárelő egyik gyümölcse. Piros bogyós gyümölcs. Felszínén apró magvak találhatók. Vad őse a vadon növő szamóca. (4)
3. Egzotikus gyümölcs. Külseje kemény, pikkelyszerű, tetején szúrós levélkoszorú található. Húsa lédús, színe fehér vagy sárga, íze édes-savanykás. A fogyókúrák elengedhetetlen gyümölcse. A hawaii pizza gyümölcs feltéteként is ismert. (1)
4. Dél-Kínából származó citrusgyümölcs. A narancs „kistestvére”. A narancsnál kisebb, édesebb, valamint könnyebben hámozható és 8-12 gerezdje könnyebben elválasztható egymástól. (3)
5. Sötétlila színű gumós zöldség. Leginkább savanyított változatban fogyasztjuk, de ehető nyersen, sütve, párolva is. A borscs (az orosz hagyományos konyha egyik meghatározó ételének) alapanyaga. (1)
6. Indiából származó, belsejében szivacsos húsú zöldség. Törökparadicsom néven is ismert. A mediterrán konyha egyik legfontosabb alapanyaga. A görög muszaka egyik fő alkotóeleme. (5)
7. Narancssárga színű gyökérzöldség. Fontos hatóanyaga a bétakarotin. Valószínűleg nem fogunk tudni jobban fütyülni tőle, de a látás épségének fenntartásához elengedhetetlen. (2)
8. Leveleszöldség, színe élénk zöld. Hőkezelése során térfogatának 7/8-át elveszti. Popeye, a tengerész is szereti. (1)

Sikerült megfejteni? Akkor már csak annyi dolgod van, hogy a megfejtést elküldöd az izkaravan@indamail.hu e-mail címre.

A sorsolásról és annak módjáról a jövő héten olvashatsz ugyanitt. Köszönöm, hogy velem játszottál. :)

A kép innen származik: http://xtrvaluedvds.com/popeye-dvd.html