2008. augusztus 19., kedd

Visszatértem!

Utolsó bejegyzésem óta sok idő eltelt. Nem tudtam, hogy ilyen a nyár egy blogger életében! :)
A július még a munka jegyében telt (talán az év leghúzósabb időszaka volt), majd pihenni mentem. Általában előre tervező típus vagyok, de ezzel a nyaralással ez nem valósult meg. Pár nappal az utazás előtt foglaltam szállást a Thermal Hotel Visegrád Szállodában. Szerencsémre a kiválasztott időpontra volt szoba, és még gyönyörű dunai kilátást is kaptunk.

Finomakat ettünk, élveztük a teljes ellátást. A svédasztalon megtalálható volt minden, mit egy reggelihez/vacsorához az ember kívánhat. A pincérek figyelmesek voltak, az üresedő tálakat a svédasztalon a szakácsok rögtön újratöltötték.
Esténként két levesből lehetett választani. Volt pl. húsleves maceszgombóccal, zellerkrémleves, tejszínes brokkolikrém leves, kolbászos lencseleves.
A főételek között megtalálható volt a tészta (penne háromsajt mártásban), a hús (borjúsült balzsamos szilvával, zúzapörkölt, lecsós csirke, hortobágyi palacsinta) és a hal is (ez általában zöldséggel rakva és sütve). Édességből is választhattunk minden nap. Volt Sacher torta, madártej, hogy csak a szívemhez legközelebb állókat említsem.

Az ételek a nagy átlag ízlésének megfelelően voltak elkészítve. Ízük, minőségük, felszolgálásuk kifogástalan volt. Egy szívfájdalmam volt csak, hogy a szakács nem igazán volt kreatív. Bonyolultabb, ötletesebb ételkompozíciókat vártam (főleg a halak és a vegetáriánus ételek terén).
Ezt az egyet leszámítva (és én ezen mindenevőként könnyen túlléptem), nagyon jól éreztük magunkat. És eldöntöttük, ide még biztosan visszatérünk.

A svédasztalos kép forrása: www.thv.hu

2008. július 19., szombat

Üveggolyók gurulnak

Nagy meglepetésemre és örömömre üveggolyókat "kaptam" Konyhatündértől. Buszon, villamoson, metrón, otthon a tévé előtt ezután már csak azon gondolkodtam, mit írhatnék az egyes betűkhöz. Első asszociációkat is írhattam volna, de arra gondoltam, olyan szavakat szeretnék választani, amik igazán jellemeznek. Így nem is sikerült az ABC összes betűjéhez gondolatot fűznöm, de ez a gondolatsor mégis így kerek.
Lássuk, ki is vagyok én (mit gondolok) 34 szóban.

A: alkotás, nekem ezt jelenti a főzés
Á: álmodozás, mert álmodozni jó
B: barátok, kevesen is fontosak
C: cicoma, nem szeretem
CS: csend, nagyon kell
D: dal, mert érzéseket közvetít
E: elengedés, fontos képesség az életben
É: édesség, imádom
F: fű, fa..., a természet maga
G: gondolatok, nagy erejük van
GY: gyerekek, nekem még nincsenek
H: házasság, szeretnék egyszer majd feleség lenni
I: idő, már én is tudom, hogy tényleg rohan
Í: ízek, szeretek újakat kipróbálni
J: játék, ami feledtet
K: kiszámíthatóság, a lételemem
L: lovak, nekem a szabadság jelképei
M: málna, a kedvenc gyümölcsöm
N: neonparádé, a régi idők jó kis zenéi
O: operett, szeretem ezt a műfajt
Ö: öröm, a legapróbbak is
Ő: ősz, a színkavalkáddal
P: palacsinta, egyértelműen mindent visz
R: rádió, főzés közben mindig szól
S: sport, még nem sikerült beépítenem a mindennapjaimba
SZ: szeretet, a legfontosabb az életben
T: testvérek, nekem négy is adatott
TY: tyúkhúsleves, a nagymama levese
U: utazás, bárhova bármikor
Ú: újdonság, a főzésben szeretem
Ü: üveggolyó :)
V: véletlenek, szerintem nincsenek
Z: zene, nálam gyakran szól
ZS: zsír, nem ellenség, de szemmel tartom

Most pedig az üveggolyókat tovább gurítom Fűszeres Eszternek. Kíváncsian várom, ő mit mond el magáról.

2008. július 17., csütörtök

Spenótos dip

Nem hiszek a 30 perces ételekben. Legalábbis nekem sosem készülnek el 30 perc alatt, pedig mindig annyira bízom bennük.
Most, hogy olyan kevés időm van a konyhában tevékenykedni, egy gyors mártogatóst készítettem. Ez most - kivételesen - tényleg rövid idő alatt kész lett és kenyérrel tunkolva, salátára pakolva finom vacsora kerekedett belőle.

Hozzávalók:
70 g bébi spenót
2 teáskanál olívaolaj
6 szál zöldhagyma durvára vágva (én csak hármat tettem bele)
1 gerezd fokhagyma negyedelve (én reszelve tettem bele)
250 g ricotta sajt
250 g fetta sajt
2 evőkanál citromlé (én csak egyet tettem bele)

A spenótot megtisztítottam (leszedtem a szárakat), megmostam, majd rövid időre (kb. fél percre) forró vízbe raktam. Amikor a levelek már összefonnyadtak, lecsepegtettem, majd kinyomkodtam belőlük a nedvességet. Apróra vágtam és a többi hozzávalóval simára kevertem.

Hogy ne legyen túl fanyar, én csak egy evőkanál citromlét tettem bele. És mivel szerintem túl sűrű lett a mártogatósom, még 3 evőkanál vízzel higítottam.
Most natúr salátára rakva ettem, de zöldséggel mártogatva vagy halhoz/húshoz kínálva is finom.

Forrás: Meals in minutes - Vegetarian

2008. július 4., péntek

Tonhalas tésztasaláta

Nem tudom ki hogy van vele, én a képekkel illusztrált szakácskönyveket / magazinokat szeretem lapozgatni. Ehhez a recepthez olyan szép kép tartozott az újságban, hogy kedvet kaptam az elkészítéséhez. És az ízében sem kellett csalódnom.

Hozzávalók:
40 dkg csavart tészta
40 dkg paradicsom
15 dkg konzerv tonhal
4 evőkanál kapribogyó
10 dkg olajbogyó
2 szál újhagyma apróra vágva
1 csokor bazsalikom
sós ricotta vagy túró (én juhtúrót használtam)
olívaolaj
csípős paprika (én ezt kihagytam)


A tésztát sós vízben megfőztem, leszűrtem és kihűtöttem. A paradicsomokat felkockáztam és a többi hozzávalóval együtt a kifőtt tésztához kevertem.
Megsóztam, majd juhtúrót reszeltem rá.

Az eredeti recepttől egy kicsit eltérve az olajat és a csípős paprikát nem adtam hozzá. Az olajat azért nem, mert a tonhal elég olajossá tette a salátát, a csípőset pedig én személy szerint nem szeretem.

Forrás: Fakanál 2007/9. szám

2008. június 30., hétfő

Héjában főtt burgonya töltve

Bevallom őszintén, általános iskolás koromban ettem utoljára töltött krumplit. Akkori osztálytársammal - és egyben legjobb barátnőmmel - ettünk ilyet többször az Oktogonnál egy (mostanra már megszűnt) gyorsétteremben. Arra már nem emlékszem, az mivel volt töltve, de nagyon pozitív élményt hagyott bennem.
Otthon valahogy sohasem került az asztalra ilyenformán a krumpli. Mindenesetre az én fantáziámat izgatta, hiszen egy sokrétűen, változatosan elkészíthető ételről van szó.
Ez a töltelék bátran fűszerezhető, és akár erőteljesebb ízű sajtot is használhat az, aki a dominánsabb ízeket kedveli.

Hozzávalók (4 személyre):
1,5 kg nagy újburgonya
2 paradicsom
1 kis cukkini
1 sárga (kaliforniai) paprika
1 csokor petrezselyem apróra vágva
15 dkg tejföl
só, bors
oregánó
12,5 dkg mozzarella

A burgonyákat folyóvíz alatt alaposan (körömkefével) megtisztítottam, majd bőséges sós vízben kb. 25 percig főztem őket. A paradicsomokat kicsumáztam, magjukat kivettem és apróra vágtam. A cukkinit és a paprikát megmostam és ugyancsak apróra vágtam.
A kockára vágott zöldségeket összekevertem a petrezselyemmel és a tejföllel. Sóval, borssal és oregánóval ízesítettem.
A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A főtt burgonyákat lapjukkal a munkalapra tettem, majd felső harmadukat levágtam és kiskanállal kikapartam a belsejüket. A mélyedéseket megtöltöttem a zöldségkeverékkel, majd pedig rászórtam az apróra kockázott mozzarellát.
Ezután a burgonyákat a sütőbe helyeztem és 10 percen át sütöttem, amíg meg nem olvadt rajtuk a sajt.

Forrás: VegaFitt Magazin 1. szám

2008. június 26., csütörtök

Tonhalsalátával töltött paradicsom

Mivel már napok óta hőség van, nem igazán sütök-főzök. De azért gasztronómiai megszállottságom nem hagy nyugodni, és ilyenkor is alkotnom kell valamit. Így olyan ételeket készítek, amik könnyűek és - lehetőleg - nem igényelnek hőforrást.
Ez a töltött paradicsom konyhai hőguta nélkül is gyorsan elkészíthető, nagyon finom és nem terheli meg a gyomrot. Meleg nyári napokon a hűtőből kivéve ideális előétel, de akár főétel is lehet pl. salátával.

Hozzávalók:
6 db közepes nagyságú paradicsom
1 doboz tonhalkonzerv
3 evőkanál majonéz
2 evőkanál mustár
3 db keményre főtt tojás
1 szál újhagyma
1 evőkanál citromlé
őrölt fehérbors


Odatettem a tojásokat főzni, és forrástól számítva 10 percig főztem őket.
A megmosott paradicsomok tetejét éles késsel levágtam, majd szélüket cikk-cakk bevágásokkal díszítettem. Teáskanállal kiemeltem a magházakat.
Amikor a tojások megfőttek, a tonhalkonzervet lecsepegtettem, majd egy tálba tettem. Hozzáadtam a kis darabokra összevágott főtt tojást, az újhagymát és a majonézt. Mustárral, citromlével, borssal és sóval ízesítettem.
Óvatosan összekevertem, majd megtöltöttem a kivájt paradicsomokat és visszahelyeztem rájuk a tetejüket.

Forrás: www.kaldeneker.hu

2008. június 15., vasárnap

VKF XVI. - Brokkolis-sonkás lepény

Gourmandula VKF kiírásának elolvasása után, rögtön tudtam mit fogok készíteni a Multikulti piknikre. Ez a lepény egyrészt egyszerű, másrészt kiadós és praktikus. És nem utolsó sorban nagyon finom.
Sajnos most nem mentünk ki a szabadba sok finomsággal felpakolva, de a rétet azért a tányérra varázsoltam. Csak az illúzió kedvéért. :)

Hozzávalók:
A vajastésztához:
1 csipet só
175 g liszt (én teljes kiőrlésű lisztet használtam)
85 g kemény vaj vagy margarin, kis kockákra vágva
1 db tojás
2-3 kávéskanál hideg víz

A lepényhez:
2 evőkanál olívaolaj
1 közepes fej vöröshagyma, félbevágva és vékonyra szeletelve
220 g brokkoli, letisztítva, rózsáira szedve, a szára lehámozva és vékonyra szeletelve
3 tojás
2 dl tej
fél mokkáskanál só
frissen őrölt fekete bors
fél mokkáskanál frissen reszelt vagy őrölt szerecsendió
100 g szeletelt sonka, keskeny csíkokra vágva
100 g vörös Leicester sajt, durvára reszelve (Cheddar jellegű sajttal helyettesíthető)

A tésztához a lisztet és a sót egy tálba szitáltam és hozzá morzsoltam a vajat. Amikor a keverék már finomra darált kenyérmorzsához hasonlított, a liszt közepében kialakított mélyedésbe beleütöttem a tojást és hozzáadtam 2 kávéskanál vizet. Késsel elkevertem, majd kemény tésztává gyúrtam.
A kész tésztát folpackba csomagolva kb. 10 percre a hűtőbe raktam. (Ha nem használjuk fel azonnal, legfeljebb 2 napig a hűtőben eláll). A hűtőből kivéve a tésztát a folpack lapon kerekre nyújtottam, majd egy 23 cm átmérőjű formát kibéleltem vele. A töltelék elkészítéséig visszaraktam a hűtőbe.
A sütőt előmelegítettem 220 fokra. A töltelékhez egy lábasban felhevítettem az olajat, beletettem a hagymát és a brokkolit, és mérsékelt lángon, kevergetve kb. 5 perc alatt puhára főztem. (Megj.: 5 perc alatt azért a brokkoli nem lesz olyan puha, inkább roppanós, de a sütőben még puhul. Aki omlósan szereti, előtte főzze vagy párolja meg.)
A tűzhelyről levéve a zöldségeket hűlni hagytam.
Mély tálban, habverővel összekevertem a tojásokat és a tejet, hozzáadtam a sót, egy csipet borsot és a szerecsendiót. Hozzákevertem a sonkát, a sajtot és a hagymás-brokkolis keveréket.
Elővettem a hűtőből a formába nyomkodott kihűlt tésztalapot és ráhalmoztam a sonkás-brokkolis tölteléket.
A sütő közepében kb. háromnegyed órát sütöttem, amíg feljött, megszilárdult és aranybarna színt nem kapott. Miután kihűlt, tortaszerűen szeleteltem.

Forrás: Ízek a világból - Egytálételek (Reader's Digest Válogatás)
Az eredeti mű címe: One Dish Meals The Easy Way

2008. június 13., péntek

Tojásos zöldspárgasaláta

Sajnos az a típus vagyok, akinek meg kell néznie mit eszik, mert amúgy alattomosan feljönnek a nem kívánt kilók. De a saláták többségével nekem is az a problémám - mint az embereknek általában - hogy túl szárazak és egyhangúak.
Ez a salátarecept kilóg a sorból. A narancstól és a citromtól friss ízű és az elsőre merésznek tűnő párosítást (paradicsom, narancs, spárga egy tálban) jól ellensúlyozzák a főtt tojás gerezdek.
Ma én csak önmagában ettem, de egy szelet hús vagy hal mellé tudnám igazán ajánlani.

Hozzávalók:
2 csokor zöldspárga
4 kemény tojás
4 paradicsom
1 narancs (érdemes édesebb fajtát választani)
fél citrom leve
3 evőkanál olívaolaj

őrölt bors

A spárgákat meghámoztam, végüket levágtam és 3 centis darabokra vágtam. Bő vízben többször megmostam, majd vízzel teli lábasba helyeztem őket és forrástól számítva 3 percig főztem.
Amíg a spárga főtt, megmostam a paradicsomokat és a narancsot, a tojásokat pedig odatettem főni (forrástól számítva 10 perc alatt készen lettek).
Miután a spárgák jól megpuhultak, kiszedtem és jól lecsepegtettem őket.
A tojások elkészültével a spárgákat egy salátástálba helyeztem, hozzáadtam a felcikkezett paradicsomokat és a meghámozott és gerezdjeire szedett narancsot. Megcsorgattam olívaolajjal és a citrom levével, sóval és borssal ízesítettem.
Óvatosan összekevertem, majd a tetején elrendeztem a keményre főzött és felcikkezett tojásokat.

Forrás: www.kaldeneker.hu

2008. június 8., vasárnap

JÁTÉK - Pay it forward!

Kedves Bloggertársak!

Én is bekapcsolódtam a játékba! Minimálna ajánlatára jelentkeztem harmadikként. Cserébe én is szeretnék 3 jelentkezőnek saját készítésű ajándékot adni. Szabad a vásár. :)

A feltételek:
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem. A postacímeket a következő e-mail címre várom: szkriszta79@freemail.hu
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.

Várom szeretettel a jelentkezéseket.

2008. május 17., szombat

Rakott brokkoli

Évekkel ezelőtt véletlenül találtam rá erre a receptre és gyorsan az egyik kedvencemmé vált. Finom, krémes állagával és harmonikus ízével többszöri ismétlést kíván.

Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
220 g gomba, megtisztítva és vékonyra szeletelve
450 g brokkoli, rózsáira szedve (én meg is pároltam)
fél mokkáskanál só
frissen őrölt fekete bors
8 szelet Graham-kenyér, kb. 340 g, héja nélkül és félbevágva (én 12 szeletet használtam)
220 g érett cheddar sajt, lereszelve
3 tojás
3 dl félzsíros tej
2 paradicsom, felszeletelve

A sütőt előmelegítettem 190 fokra. Serpenyőben felhevített olajon megfonnyasztottam a hagymát. Beletettem a gombát és 2 percig pirítottam, majd hozzákevertem a brokkolit, sóztam, borsoztam. A serpenyőt lefedve 5 percig főztem.
Enyhén kiolajozott sütőedényt kibéleltem a kenyér felével. Ráhalmoztam a brokkolis keverék felét, majd megszórtam a reszelt sajt felével.
A tojásokat elkevertem a tejjel és a felét a sütőedénybe öntöttem. Ezután újabb rétegben raktam le a brokkolit, sajtot és a tojásos tejet, majd a tetején elrendeztem a paradicsomszeleteket.
Az edényt lefedtem fóliával és a sütőbe téve 20 percig sütöttem. Ezután a fóliát levéve addig folytattam a sütést, amíg a massza meg nem szilárdult és világosbarna színt nem kapott (kb. fél óra).

Forrás: Ízek a világból - Egytálételek (Reader's Digest Válogatás)
Az eredeti mű címe: One Dish Meals The Easy Way