2008. augusztus 19., kedd

Visszatértem!

Utolsó bejegyzésem óta sok idő eltelt. Nem tudtam, hogy ilyen a nyár egy blogger életében! :)
A július még a munka jegyében telt (talán az év leghúzósabb időszaka volt), majd pihenni mentem. Általában előre tervező típus vagyok, de ezzel a nyaralással ez nem valósult meg. Pár nappal az utazás előtt foglaltam szállást a Thermal Hotel Visegrád Szállodában. Szerencsémre a kiválasztott időpontra volt szoba, és még gyönyörű dunai kilátást is kaptunk.

Finomakat ettünk, élveztük a teljes ellátást. A svédasztalon megtalálható volt minden, mit egy reggelihez/vacsorához az ember kívánhat. A pincérek figyelmesek voltak, az üresedő tálakat a svédasztalon a szakácsok rögtön újratöltötték.
Esténként két levesből lehetett választani. Volt pl. húsleves maceszgombóccal, zellerkrémleves, tejszínes brokkolikrém leves, kolbászos lencseleves.
A főételek között megtalálható volt a tészta (penne háromsajt mártásban), a hús (borjúsült balzsamos szilvával, zúzapörkölt, lecsós csirke, hortobágyi palacsinta) és a hal is (ez általában zöldséggel rakva és sütve). Édességből is választhattunk minden nap. Volt Sacher torta, madártej, hogy csak a szívemhez legközelebb állókat említsem.

Az ételek a nagy átlag ízlésének megfelelően voltak elkészítve. Ízük, minőségük, felszolgálásuk kifogástalan volt. Egy szívfájdalmam volt csak, hogy a szakács nem igazán volt kreatív. Bonyolultabb, ötletesebb ételkompozíciókat vártam (főleg a halak és a vegetáriánus ételek terén).
Ezt az egyet leszámítva (és én ezen mindenevőként könnyen túlléptem), nagyon jól éreztük magunkat. És eldöntöttük, ide még biztosan visszatérünk.

A svédasztalos kép forrása: www.thv.hu

Nincsenek megjegyzések: