2008. június 30., hétfő

Héjában főtt burgonya töltve

Bevallom őszintén, általános iskolás koromban ettem utoljára töltött krumplit. Akkori osztálytársammal - és egyben legjobb barátnőmmel - ettünk ilyet többször az Oktogonnál egy (mostanra már megszűnt) gyorsétteremben. Arra már nem emlékszem, az mivel volt töltve, de nagyon pozitív élményt hagyott bennem.
Otthon valahogy sohasem került az asztalra ilyenformán a krumpli. Mindenesetre az én fantáziámat izgatta, hiszen egy sokrétűen, változatosan elkészíthető ételről van szó.
Ez a töltelék bátran fűszerezhető, és akár erőteljesebb ízű sajtot is használhat az, aki a dominánsabb ízeket kedveli.

Hozzávalók (4 személyre):
1,5 kg nagy újburgonya
2 paradicsom
1 kis cukkini
1 sárga (kaliforniai) paprika
1 csokor petrezselyem apróra vágva
15 dkg tejföl
só, bors
oregánó
12,5 dkg mozzarella

A burgonyákat folyóvíz alatt alaposan (körömkefével) megtisztítottam, majd bőséges sós vízben kb. 25 percig főztem őket. A paradicsomokat kicsumáztam, magjukat kivettem és apróra vágtam. A cukkinit és a paprikát megmostam és ugyancsak apróra vágtam.
A kockára vágott zöldségeket összekevertem a petrezselyemmel és a tejföllel. Sóval, borssal és oregánóval ízesítettem.
A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A főtt burgonyákat lapjukkal a munkalapra tettem, majd felső harmadukat levágtam és kiskanállal kikapartam a belsejüket. A mélyedéseket megtöltöttem a zöldségkeverékkel, majd pedig rászórtam az apróra kockázott mozzarellát.
Ezután a burgonyákat a sütőbe helyeztem és 10 percen át sütöttem, amíg meg nem olvadt rajtuk a sajt.

Forrás: VegaFitt Magazin 1. szám

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

NAgyon jó alakalmo maradékok eltüntetésére is,nálunk általában akkor készül...de a te mozzarellás verziód is isteni lehet,hisz ez az egyik legfinomabb sajt pont mert olyan kis zsenge,gyengéd.

könnyű,nyári ebéd..reméelem van aki élvezi veled ezeket a pompás ízeket:-)

Nóri

lapa írta...

Delicious and cool

Névtelen írta...

Üdv! Azok a bizonyos töltött burik tényleg igazi finomságok voltak az oktogonon! Nos én dolgoztam ott és le is írnám, hogy milyenek is voltak. Hagymás (snidlinges),tejfölös. Chilis babos reszelt sajttal. Baconos szintén reszelt sajttal. Remélem ezzel sikerült kicsit idéznem azokat a régi emlékeket. Üdv! Laja.