2010. március 13., szombat

Csirkés kukoricaleves

Néhány hete valamelyik borongós, szürke téli hétvégén a Tv Paprikán véletlenül beleakadtam Rachel Allen műsorába, melyben kedvenc ételeit készítette. Eddig nem hallottam róla, de egyszerű és egyben ötletes receptjei rögtön elnyerték tetszésemet.
Olyannyira, hogy rögtön elkezdtem vadászni a szakácskönyveit. Múlt héten be is szereztem az egyiket (Home Cooking) és most ki is próbáltam belőle az egyik receptet. Ez a leves friss ízével és színével a tavaszt idézi, melyet ugye már mindenki nagyon vár.

Hozzávalók:
25 g vaj
200 g csirkemell 2 cm-es kockákra vágva
1 nagy vöröshagyma finomra aprítva
3-4 fokhagyma gerezd finomra aprítva (én ezt kihagytam)
600 ml csirkehúsleves
125 ml tej
125 ml (1 kis doboz) tejföl
1 doboz konzerv kukorica (340 g), lecsepegtetve
só és frissen őrölt bors
2 evőkanál durvára vágott petrezselyem (én ezt 1 evőkanál szárítottal helyettesítettem)
1 szál újhagyma finomra aprítva
citromlé

Egy nagy lábosban közepes lángon megolvasztottam a vajat. Hozzáadtam a vöröshagymát (a fokhagymát is itt adja hozzá, aki használ), egy kicsit megfonnyasztottam, majd a csirkét is beleraktam és kevergetve néhány percig együtt sütöttem, míg a hús átsült és egy kis színt kapott.
A húslevest, a tejet, a tejfölt és a kukoricát turmixgépbe raktam. Sóztam, borsoztam, majd néhány pillanat alatt durvára pürésítettem. (Alternatív megoldásként kézi mixerrel is pürésíthető, csak ebben az esetben sokkal simább keveréket kapunk).
Ezt a pürét a hagymás csirkére öntöttem és lassú tűzön felforraltam. A lángot mérsékelve még 4-5 percig főztem.
Ezután beleszórtam a petrezselymet, a darabokra vágott újhagymát és egy kis citromlét csavartam bele. Sóval utána ízesítettem és tálaltam.

Forrás: Rachel Allen: Home Cooking

3 megjegyzés:

Daisy írta...

Jól hangzik ez a leves. Feltétlenül ki fogom próbálni.
Megnéztem a régebbi receptjeidet és " lepényevő"-ként vissza fogok járni nézelődni.
Nekem is újságok, könyvek adják az ihletet, de sokszor csak alapnak használom.

Krisztina írta...

Kedves Daisy!

Örülök, hogy tetszik a leves recept. Tényleg nagyon finom és egyszerű elkészíteni. Biztos siker.
A lepényeket én is nagyon szeretem. Nemsokára jelentkezem újabbakkal.

K.

Viki írta...

Isteni... Egyszer hazajöttek párom testvéréék külföldről. A párom testvérének a barátja nem magyar és ez a leves volt a főétel, amikor vendédül fogadtuk őket. Annyira imádta a srác a levest, hogy 2-szer szedett és le kellett neki írni a receptet. Azóta már többször elkészítette ő is és az egyik kedvence. Az én párom is imádja, nagyon sokszor készítem el. Best...